Ahogy már megszokhattátok, teret adunk nemcsak a klub keretein belüli kóstolókról való beszámolókra, hanem szívesen látjuk tagtársaink személyes élményeit is. Ez alkalommal a brit szigetektől jóval messzebb, egyenesen a felkelő nap országába, a modern whisky-boom bölcsőjébe utazunk Attila tollának jóvoltából, aki a Suntory megavállalat Kioto melletti Yamazaki lepárlójába látogatott, és nem volt rest összefoglalni tapasztalatait.

Egy évvel ezelőtt, egy családi évforduló alkalmából, párommal néhány napot Kiotóban töltöttünk, és az utazásunk tervezésekor a térképet nézegetve kiderült, mindössze 21 km a Suntory óriáscég egyik lepárlója, a Yamazaki. - Nosza, ezt nem lehet kihagyni! - Kiotóból két külön vasútvonal is megy arra, a menetidő mindössze 20-22 perc, ami körülbelül annyi, mintha a Keleti Pályaudvarról kiugranánk Üllőre, úgyhogy hiba lett volna kihagyni.

Amikor biztossá vált a Kiotói tartózkodásunk pontos időtartama, azonnal megpróbáltunk a honlapjukon időpontot foglalni, hogy a lepárlót belülről is megnézhessük. Az oldaluk szerint naponta 5 vezetett túrát tartanak, átlagosan másfél óránként 10-10 fővel, a belépőjegy ára pedig 1000Yen/fő ( 2019-ben 1Yen = 2,72 Ft ) – Áhh, felejtsd is el, három hónappal előtte már minden egyes hely lefoglalva!  Aztamindenit, kifogtuk a turisztikai főszezont!

Nem adtuk fel, hátha valaki majd megbetegszik, visszamondja, esetleg felszabadul egy-két hely. Írtunk egy szívhez szóló levelet, amiben próbáltunk minden dramaturgiai eszközt - „ha mégis adódna valami kis remény”, „a kínai turistákhoz képest mi meg pont a földgolyó másik oldaláról repülünk”, és a többiek - de ilyenekre nem érdemes az időt pazarolni, nem foglalkoznak válaszadással. - Sebaj, elterveztük az odautazást, hiszen a lepárlóban található múzeum korlátozás nélkül, ingyen látogatható, meg hát amúgy is venni akartam magamnak néhány palack ritkaságot.

Mikor többedmagunkkal leszálltunk a Yamazaki vasútállomáson, rögtön kiderült, hogy a japánba látogató sok angolszász whisky-fan foglalta le a helyeket, az ott turistáskodó kínaiakat ez mintha nem érdekelné. A vonatállomástól a lepárló mindössze 300 méternyi sétára van, egy erdős domboldal tövében helyezkedik el. A vasúton átkelve az épületegyüttes előtt parkolók, virágágyások, igényesen nyírt gyep, rögtön szemet szúr a precizitás.

Érkezéskor a biztonsági őrök udvariasan a parkoló melletti kis recepciós fülkéhez terelik a vendégeket. Itt is a szokásos japán túlszervezettség: kötelező a regisztráció, nem lehet csak úgy bámészkodni, sétálgatni, fényképezni. A 13:30-as időpont még mindig betelve - hmm, nem baj, hátha lesz hely 14:50-kor, megnézzük addig a múzeumot - A kóstolóterem látogatásához is kötelező kitölteni egy rövid űrlapot: elmúltunk 20 évesek, feltétlen tisztában vagyunk az alkoholos vezetés tilalmával, édesanyánk neve 3 példányban, aláírás, miegyéb, végül egy látogatói passz a nyakba és mehetünk!

A múzeumnak nevezett látogatóközpont és shop egy régi, felújított raktárház-jellegű, galériás épületben van. Szokás szerint a történelemmel kezdődik a séta, információk az alapítóról, a régi gyárról, majd a marketingtől a hordódongákig sok-sok minden, a végén pedig időrendben mutatják be a whiskyket. Számomra furcsa, hogy a legtöbb képhez tartozik angol nyelvű szöveg is, de a történeti leírásokat valamiért nem akarják megosztani a külföldiekkel.

A galérián van a shop is, ahol szó szerint mindenféle ajándék vacak kapható, de párlat nem! – Nah, semmi gond, majd lent a pultnál!

A látogatóközpont fő design elemei egy kiszuperált, szétcsavarozott lepárló üst, egy szétnyitott, belül polcokkal berendezett washback, valamint a kóstoló pult.

A látogatóközpont belülről

A földszinti kóstoló igazi látványossága a terem szélein végighúzódó hosszú folyosók, itt található a Yamazaki Whisky Library. 

Yamazaki Whisky Library

A megvilágított hátterű polcokon, precízen felcímkézett egyforma üvegekben több ezer különféle párlat található: minták a konszern termékeiből, a világ számos pontjáról.

A kör alakú pultnál ismét a japán precizitásba botlunk: mindig 3 egyenruhás hölgy áll bent, az elsőnél csak rendelhetünk és fizetünk, a második nagy rutinnal, méricskélés nélkül kitölti a mintákat, a harmadik csak vizet tölt a kancsókból - Őszintén remélem, hogy a saját forrásukból kapunk… - Szigorúak a megszorítások: csak készpénzt fogadnak el, egyszerre maximum 3 pohár kóstolót adnak, mindet 0,15 dl mennyiségben, nincs dupla adag, a 12 yo feletti tételekből pedig fejenként csak egy-egy kóstoló jár. De visszajöhetsz és kérhetsz újabb 3 kóstolót. Jó hír, hogy a saját kiadásaikból mindent megkóstolhatsz. Kedves figyelmesség, hogy az általuk ajánlott kóstoló sorukhoz előre nyomtatott tálcaalátétet adnak kétnyelvű információkkal, ha egyedileg választasz, akkor a mellékelt kis cetlikkel emlékeztetnek, mit is kértél.

Viszont hihetetlen nagy csalódás számomra, hogy nem lehet a kóstoló pultban sem palackos whiskyt venni! - Elutazol a világ másik végére és ott, a gyártás helyszínén csak ajándékvackok, levelezőlap, logós golyóstoll, színes boríték! - Nem kicsit voltam dühös, nem is tudtam örülni, hogy igen tisztességes választék áll a kóstolni vágyók rendelkezésére. Köztük olyan kiadások is, melyekről még nem is hallottam.

Lehetett még választani a Hakushu és a Chita lepárlók igen széles spektrumából is. Ha esetleg ez mind nem elég, akkor a konszern külhoni alap termékei és egy-két „világmárka” is megkóstolható, például: Laphroaig 10, Ballantines 17, Bowmore 12, Glenfiddich 12, Maker’s Mark, Jimbeam, Connemara, Canadian Club 20, stb.

Szívem szerint a New Make-eket kivéve minden helyben készült whiskyt végigkóstoltam volna - Sajnos azonban rövid a délután, egy májam van, muszáj volt szelektálnom! - Az első körben a Yamazaki vertikális kezdő sorát választottam, a NAS Distillers Reserve-t, a 12 és a 18 éveseket. Ezért 900Y-t kértek, ami összesen nem volt 2500 HUF. Mivel bent csak talponálló-könyöklők voltak, székek sehol, kénytelenek voltunk kint helyet kérni, egy már foglalt asztalnál. Sajnos kint sem volt idilli a hely a kóstoláshoz, hiszen az erős szélben nem lehetett érezni az illatokat. Egy átlagos hétköznap délután is minden hely foglalt volt már, így egy szimpatikus helyinek tűnő srác asztalánál kértünk helyet, de rögtön mentem is a következő sorért: Hakusu 18, Hibiki 21 és még egy Yamazaki 18. Ez a második kör mindössze 1800 Yen, azaz nagyjából 5000 forint volt. Túlzott optimizmussal a későbbi, lezáró sorra tervezetem nagyágyúkat, a Hibiki 30 éveset és a Hakusu és a Yamazaki 25 éveseit. A csupán 3 mintát kóstoló asztaltársunkkal kicsit beszédbe elegyedtünk, a jól szituált srác elmesélte, hogy munkából hazafelé időnként leszáll a vonatról, majd néhány dram elfogyasztása után folytatja az útját hazafelé. Regisztrál, bejön, kikér egy hármas sort, figyeli az óráját, majd a következő vonattal tovább megy. - Na, ezért nincs szabad aszal! A földgolyó másik oldalán is ismerik a „betérő” kifejezést! Bakker, ha Pörböly nekünk is útba esne hazafelé! 

A második kör

Valószínűleg az idő múlásának köszönhetően nem tudta elfogyasztani a harmadik dramját, és felajánlotta nekem a 25 éves Yamazakit. Igazán kedves volt tőle, egy potom 8300Ft-os mintát kaptam ajándékba! Az eddigi mennyiség sajnos nem tette lehetővé, hogy a hátralévő két csúcsmodell elfogyasztásával inogva távozzak a lepárlóból és a késő délutáni programon gömbölyű talpú cipőben álljak emberek előtt, így – mintás üvegek hiányában – sajnos le kellett mondtam a további kóstolásokról. - Továbbra is optimistán a reményteli elhatározás: majd hazafelé a reptéri a duty free-ben jól bevásárolhatok!

A teljes délután: Yamazaki Distillers Reserve, 12, 18;
Yamazaki 18, Hakushu 18, Hibiki 21

Néhány szó az áruházakról

Mivel minőségi whiskyket szerettem volna beszerezni, ezért mindig nyitott szemmel jártam és persze fotózgattam a boltok kínálatát. A zsúfolt belvárosokban szinte minden második sarkon van egy franchise-rendszerű éjjelnappali, ahol mindig azonos választékot találtam: Nemzetköziekből a piros/fekete Johhny, Maker’s Mark, Jim Beam, Glenfiddich, Laphroaig Select, illetve a helyi alsókategóriás, fémkupakos és/vagy műanyagüvegesek– sárga és fehér címkés Suntoryk, Toky, Chita, Nikka Black, – ezek többnyire kisméretű, 0,2L; 0,35L; 0,5 literes kiszerelésben.

A szupermarketekben némileg már jobb a felhozatal, és nagyobbak is a palackok. Többnyire az itthon is gyakori skót blendek és maltok (nagyságrendileg hazai árakon), valamint a helyi Fuji Sanroku, Mars Maltage Cosmo, és Akashi-k bővítették a kínálatot. Ezekben a nagyobb üzletekben szinte mindenhol lehetett látni 2,7L-es műanyag palackos Suntory Red-et és Jim Beam-et. - Elszomorító, látványra mintha egy barna színű szélvédő-mosót, fagyálló folyadékot kínálnának.

A legnagyobb választékkal a kiótói Daimaru áruházban találkoztam, ahol Arran, Glenallachie, GlenDronach, Ardbeg és Kilchoman alapsorok, de még komolyabb palackozások is voltak: Laphraig 21, Arran Trilogy, Cárn Mór 23 éves Glenlossie és hasonló finomságok. Mindezek persze „nemzetközi” árakon, tehát biztosan nem innen cipeljük. Kellemes meglepetésként jó pár hazai bort és pezsgőt is sikerült itt felfedeznem. Szintén Kiotóban bukkantam egy kis maszek ital lerakatra, ahol a joghurttól a szakéig minden árultak, köztük még Nikka from the Barrelt is, 2590Y-ért, ami potom 7000 Ft alatti árat jelent. - Könnyű nekik, ott csak 8% az ÁFA!

Utolsó reményem a reptéri duty free-nél szállt el, ahol elvileg lehetett volna 12-18-30 éves maltokat venni, de csak fehér „Sold Out” címkék tarkították a gyászos vitrineket. Csalódottságunknak hangot adva a kisasszony gyorsan meghívott minket egy Chivas Ultis kóstolóra és közben elmesélte, hogy néha kapnak ugyan árut, de azok másfél nap alatt el is fogynak. - Elgondolkodtató, hogy szerencsés esetben vajon hány üveg „japó” whiskyvel indulhat el pl. egy londoni járat? 

A cég a hetvenes évek óta folyamatosan terjeszkedik a világban, sorra vásárolja fel a lepárlókat, az utóbbi évek nagy whisky-boomjában egyszerűen nem számított ilyen mértékű keresletre a minőségi single maltok esetében, így nagyon leapadt a koros készletük. Ezekből csak minimális mennyiséget adnak el, miközben a fémkupakosoktól roskadoznak a hazai polcok. 

Visszagondolva az útra, nagy csalódás volt számomra, hogy még a lepárlóban sem tudtam japán whiskyt venni. Értem én, hogy ők „jelen akarnak lenni a whiskyk világában”, ezért nagy ritkán küldenek kisebb szállítmányokat Európába, vagy a tengeren túlra, de ha az ember fia elutazik oda, a gyártás helyszínére, egyenesen a látogató központjukba, akkor legalább egy-két kisebb palackot (0,2L ) jólesne ha haza tudna vinni!

Mindezek ellenére javaslom mindenkinek, aki egyszer eljut Kiotóba vagy a bő egy órányi vonatútra lévő Oszakába, ne hagyja ki, mindenképp érdemes odalátogatni!